[Klgy] szombati nyitvatartás és gyakornokok
laczkos at bibl.u-szeged.hu
laczkos at bibl.u-szeged.hu
2021. Dec. 8., Sze, 12:14:34 CET
Sziasztok!
Sűrű egy nap, az imént írtam nektek, de azóta lett újabb kettő dolog.
Egyrészt egyeztettünk délelőtt a könyvtár vezetésével a szombati
nyitvatartsáunkról. Azt vetettem fel, hogy a különgyűjteményeket
szombaton 4 óra után már nem nagyon fogja használni senki. Ezzel
együtt is a könyvtári vezetőség úgy döntött és én most ezt kell
közvetítsem felétek, hogy szombaton 6-ig kell nyitva legyenek a
különgyűjtemények, vagyis úgy, mint bármelyik hétköznapon. Kérlek
benneteket így egyeztessetek majd magatok között.:(
A másik dolog, újabb gyakornokok érkezésére számíthatunk. Póti Matilda
és Rácz Bence december 16-án 12.30 és 16.30 között lesz nálunk,
valamint január 6-án 8 órától 12 óráig. Kérem fogadjátok őket a
megszokottak szerint. Az első alkalommal minden gyűjtemény bemutatása
lenne, a második alkalommal pedig konkrét gyakorlat, amit ugyancsak
magatok között osszatok fel. Zolinak a Zenei leltárhoz januárban már
nem lesz szüksége gyakornoki segítségre.
Sziasztok,
S.
---------------------------
Dr. Laczkó Sándor
osztályvezető
SZTE Klebelsberg Könyvtár Különgyűjteményi Osztály
H-6722 Szeged, Ady tér 10.
Tel/Fax. 62-546-652
E-mail: laczkos at bibl.u-szeged.hu
------------------------------------------------------
SZTE Klebelsberg Konyvtar
További információk a(z) klgy levelezőlistáról