[Hungarologia] Tájékoztató a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság tevékenységéről, felhívás tagdíjfizetésre és adó 1%-ának felajánlására

Magyarságtudományi Társaság nmtt at iif.hu
2019. Ápr. 12., P, 09:05:27 CEST




 

 

 

TÁJÉKOZTATÓ 

A NEMZETKÖZI MAGYARSÁGTUDOMÁNYI TÁRSASÁG
2018. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

 

 

Társaságunk munkájában a 2018-as év a két nagy kongresszus (a 2016-ben
zajlott pécsi és a 2021-re tervezett varsói) közé eső, a szervezést,
építkezést folytató, és a megelőző ciklusból maradt munkákat lezáró időszak
volt. Ez utóbbit illetően: lényegében lezárult a pécsi kongresszus
anyagainak publikálása. A három nyelvészeti szimpózium előadásait
összegyűjtő kötet (Tudományköziség és magyarságtudomány a nyelvi dimenziók
tükrében, Benő Attila, Gúti Erika, Juhász Dezső, Szoták Szilvia, Terbe Erika
és Trócsányi András szerkesztésében) ugyan 2017-es impresszummal, de már
2018 elején jelent meg (Termini Egyesület, Törökbálint). A Pritz Pál
vezetésével zajlott "Napló és történelem" szimpózium anyaga a korábbi
részleges folyóiratközlések után szintén 2018-ban jelent meg összegyűjtve,
Társaságunk kiadásában (Napló és történelem, szerk. Pritz Pál - Mann Jolán,
Marchut Réka és Sipos Balázs közreműködésével, Bp., NMT, 2018). A Kultúra és
tudományköziség a jogi néprajz és a jogi kultúrtörténet metszetében (szerk.
dr. Nagy Janka Teodóra, Szekszárd, PTE, 2018) c. kötet. A
Kosztolányi-szimpózium előadásai a Studia Litteraria tematikus számában
(2018/1-2., szerk Dobos István), Debrecenben kerültek publikálásra. A
bibliográfiai adatok (illetve teljes szövegű, kereshető tartalmak) elérhetők
társaságunk honlapjának almenüjéből:
<http://hungarologia.net/esemenyek/conferences-and-congresses/nemzetkozi-hun
garologiai-kongresszusok/viii-nemzetkozi-hungarologiai-kongresszus/a-viii-ko
ngresszus-kiadvanyai/>
http://hungarologia.net/esemenyek/conferences-and-congresses/nemzetkozi-hung
arologiai-kongresszusok/viii-nemzetkozi-hungarologiai-kongresszus/a-viii-kon
gresszus-kiadvanyai/.

A Társaság periodikus kiadványai közül a Lymbus: Magyarságtudományi
Forrásközlemények (főszerk. Ujváry Gábor, felelős szerk. Szabó András Péter)
2017-es kötete a szokásos átfutási idővel szintén megjelent (elektronikus
elérés:  <http://epa.oszk.hu/01500/01500/00014/pdf/>
http://epa.oszk.hu/01500/01500/00014/pdf/). A Társaság idegen nyelvű
periodikuma, a Hungarian Studies 2018-as első száma (32/1) szintén megjelent
(elérhető az Akadémiai Kiadó honlapján:
<https://akademiai.com/toc/044/32/1> https://akademiai.com/toc/044/32/1).
Korábbi kiadványaink feltöltése a Magyar Elektronikus Könyvtár és a REAL
adatbázisaiba folyamatos.

Az eltelt évben folytatódott a soron következő, Varsóban, 2021-ben
(augusztus 23-26. között) esedékes IX. Kongresszusunk szervezése.
Választmányi ülésünk már az előző évben elfogadta a kongresszus főcímét,
amely keretet ad a megrendezésre kerülő szimpóziumoknak és szekcióknak:
Térátlépések: [Közép-]Európa mint dinamikus tér: a változás elmélete és
gyakorlata. A tavaly nyári (2018. augusztus 30-i) választmányi ülésen a
Varsói Egyetem Hungarológia Tanszéke részéről (a Szervezőbizottság
tagjaiként) Csilla Gizińska és Elżbieta Szawerdo adtak részletes beszámolót
a kongresszus előkészületeiről. A tudományos szervezőmunka jól halad, az
előző évben felállt Előkészítő Bizottság megkezdte a témajavaslatok
gyűjtését, a logisztikai-lebonyolítási területen némi késedelmet okoz az
Egyetemen várható rektorválasztás. Az év folyamán fővédnöki és védnöki
felkéréseinket elfogadta dr. Áder János köztársasági elnök úr és Kásler
Miklós miniszter úr (EMMI); utóbbi januári találkozónk alkalmával anyagi
segítséget is ajánlott a szervezéshez és a lebonyolításhoz - ezt az összeget
azonban még továbbra is várjuk.

A választmányi ülést megelőzően, június 1-jén Bécsben az Előkészítő
Bizottság ülésezett az Egyetem Finnugrisztikai Tanszékének meghívására.
Részletesen megvitattuk a részvételi díjak differenciált rendszerének
kérdéseit (az előző kongresszusok tapasztalatai alapján), illetve a
lebonyolítási rendben tervezett változásokat. Ennek értelmében az érdemi
tartalmi munka három és fél napra korlátozódik (aug. 23. hétfő: plenáris
ülés; aug. 24-25-26. kedd-szerda-csütörtök: max. hét tematikus panellal,
egy-egy panelon belül max. 15 előadással számolva, a három napot figyelembe
véve 7x15x3 = 319 előadás, valamint a nyitó plenáris, illetve a napi
"korszakplenárisok": 1+3: összesen tehát 323 előadás). Ugyancsak a bécsi
ülésen dőlt el, Andrea Seidler elnök asszony javaslatára, hogy a soron
következő doktoriskolai konferenciának a Bécsi Egyetem Finnugrisztikai
Tanszéke fog otthont adni, 2019. szeptember 4-6-án. A tudományos program
felelőseiként Bene Sándor főtitkár és Dobos István választmányi tag az
augusztusi választmányi ülésen ismertették a címet és a tudományos programot
(Folytonosság és megszakítottság a magyar kultúrában - A Doktoriskolák VI.
Nemzetközi Konferenciája). Részletek a honlapon elérhető felhívásban:
<http://hungarologia.net/wp-content/uploads/2019/01/Konferencia_felhivas.pdf
>
http://hungarologia.net/wp-content/uploads/2019/01/Konferencia_felhivas.pdf.
A jelentkezési határidő lezárultáig több mint 80 jelentkező regisztrált és
küldött szinopszist; a konferencia iránti érdeklődés minden eddigi hasonló
rendezvényét felülmúlja, a következő év egyik legjelentősebb tudományos
eseményének ígérkezik.

A Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság közösen viseli az MTA
Bölcsészettudományi Kutatóközponttal a régi magyar irodalom és
művelődéstörténet legnagyobb presztízsű díjának, a "Klaniczay-díjnak" (
<http://hungarologia.net/about-iahs/prizes-and-awards-of-the-international-a
ssociation-of-hungarian-studies/tibor-klaniczay-prize/>
http://hungarologia.net/about-iahs/prizes-and-awards-of-the-international-as
sociation-of-hungarian-studies/tibor-klaniczay-prize/ ) a költségeit.
2018-ban ebből a Társaságra eső rész 186.765 Ft volt, hasonlóan a megelőző
évekhez. A 2018. évi díjat Társaságunk volt főtitkára, Jankovics József
kapta, Gyöngyösi István levelei és iratai című munkájáért kapta, amely a két
évtized alatt ezzel véget ért, végig általa szerkesztett
Gyöngyösi-életműkiadás záró darabja. A díj átadására Kolozsváron, az MTA BTK
és a kárpát-medencei egyetemek által közösen szervezett, A dialógus formái a
magyar régiségben című konferencián, 2018. május 3-án került sor.

Titkárságunk megfelelően ellátja koordinációs és információs feladatait;
Csapó Mónika szervezőtitkárunk szerkesztésében működik információs
levelezőlistánk,  <https://www.facebook.com/hungarologia/> facebook
oldalunk. Itt említendő meg, hogy a 2018-as év folyamán Társaságunk honlapja
( <http://hungarologia.net/> http://hungarologia.net/ ) megújult formában és
gazdagabb tartalommal várja az örvendetesen gyarapodó számú látogatókat. A
2018-as számvizsgálóbizottsági jelentés a megelőző évi gazdálkodásunkat
rendben találta. A tárgyévre esedékes akadémiai támogatás változatlan
összegét (4.576 e Ft) késéssel kaptuk meg (2018. szeptember), ez okozott
némi nehézséget rendezvényeink lebonyolításában és aktuális feladataink
finanszírozásában. Végül megemlítendő, hogy az akadémiai intézethálózat
átalakításával kapcsolatos legutóbbi fejlemények nyomán aggodalommal nézünk
a jövőbe: irodánknak jelen pillanatban az MTA Humán Tudományok Kutatóháza ad
otthont, nemrégiben költöztünk be, s nem lehetünk biztosak benne, vajon a
következő évet is ott tölthetjük-e. Mindez természetesen nem kedvez a nagy
felelősséggel járó kongresszusszervezői munkának sem.




 

 

 

Felhívás 

a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlására 

és a tagdíjfizetésre

 

 

 

Kedves Tagtársunk!

 

Az alapítónk és fő támogatónk, a Magyar Tudományos Akadémia szerkezeti
átalakításáról, költségvetési támogatásának formájáról és összegéről zajló
viták közepette különösen fontos, hogy tagságunk anyagi formában is
kifejezze a Társaság küldetése és működése iránti elkötelezettségét. A
tudományos kutatásnak és a magyarságtudományi tárgyú eredmények
terjesztésének az alapszabályunkban előírt függetlenségét végső soron csak
az anyagi függetlenség erősítése garantálhatja. Ezért kiemelten kérjük, hogy
a soron következő szja-bevallása során felajánlható 1%-ot a Nemzetközi
Magyarságtudományi Társaság számlájára utalja, 19007689-1-43-as adószámunk
feltüntetésével. A támogatás alapvető jelentőségű, hogy a folyó 2019-es
évben is folytatni tudjuk alaptevékenységünket, valamint segíthessük a
tudományos utánpótlás nevelését, a fiatal tudósgeneráció nemzetközi
színtéren való megjelenését.

Hasonló okokból várjuk az idén is éves tagdíj befizetését, esetleges
elmaradás esetén annak visszamenőleges rendezését. A Társaság évente
fizetendő tagdíja 30 euró, vagy 7.000 forint, amely következő
bankszámlaszámunkra utalható át: Erste Bank Hungary Zrt.
11991102-02102744-00000000, SWIFT kód: GIBAHUHB, nemzetközi bankszámlaszám
(IBAN): HU31 1199 1102 0210 2744 0000 0000.

Eddigi hozzájárulását őszintén köszönjük és számítunk további segítségére
is. Egyúttal kérjük, hogy a honlapunkra felkerülő új tartalmakat saját
közegében népszerűsítse, ezzel támogatva tagjaink számának növelésére
irányuló törekvésünket, valamint szánjon időt a hamarosan sorra kerülő
tagrevízió során adatainak megadására is.

 

Üdvözlettel, sikeres évet kívánva,

 

Andrea Seidler

elnök

 

Monok István

társelnök

 

Bene Sándor

főtitkár

 

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lists.bibl.u-szeged.hu/pipermail/hungarologia/attachments/20190412/71322f7c/attachment.htm>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: nem elérhető
Type: image/jpeg
Size: 6556 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lists.bibl.u-szeged.hu/pipermail/hungarologia/attachments/20190412/71322f7c/attachment.jpeg>


További információk a(z) Hungarologia levelezőlistáról