[Hungarologia] Új tanszéki bemutatkozás honlapunkon: az Oszakai Egyetem Magyar Tanszéke
Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság
nmtt at iif.hu
2014. Júl. 30., Sze, 14:16:28 CEST
Az Oszakai Egyetem Magyar Tanszékének bemutatkozása
Japánban több egyetemen is tanítanak magyar nyelvet, de mindenütt csak választható nyelvként, fakultatív jelleggel. Az Oszakai Egyetem Idegennyelvi Karán azonban az oktatott 25 nyelv közül a magyar is főszakként tanulható. A Magyar Tanszék elsősorban a magyar nyelv tanítására helyezi a hangsúlyt, az oktatás elsődleges célja az, hogy a diákok megtanulják a magyar nyelvet, legalább a mindennapi élethez szükséges tudást megszerezzék, de a magyar kultúrával és történelemmel is meg kell ismerkedniük.
A Magyar Tanszék 1993 áprilisától működik, de a magyar nyelv tanítása, választható tantárgyként, már 1985-től folyik. Az 1993-ban megindult magyar oktatás Japánban az első önálló, egyetemi szintű magyar szakos képzés volt, és ez az akkori Oszakai Idegennyelvi Egyetemen kezdődött. 2007 októberében egyesítették a két állami egyetemet, azaz az Oszakai Idegennyelvi Egyetemet és az Oszakai Egyetemet. Jelenleg az Oszakai Egyetem Idegennyelvi Karán folyik a magyar oktatás.
A tanszék bemutatkozásának teljes szövege honlapunkon olvasható: http://hungarologia.net/research-2/research/az-oszakai-egyetem-magyar-tanszeke/
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lists.bibl.u-szeged.hu/pipermail/hungarologia/attachments/20140730/c51f2b51/attachment.htm>
További információk a(z) Hungarologia levelezőlistáról